Leírás
Ennél a terméknél nem állnak rendelkezésre általános paraméterek, de több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakértő munkatársaink bármilyen kérdésre készséggel válaszolnak, egyedi igények esetén is.
Az MDF beltéri ajtók jellemzője, hogy jól megmunkálhatóak, nem vetemednek meg és felületük tükörsima lesz. Ráadásul tokszerkezetükkel együtt utólag is be lehet szerelni, amikor már kész az otthonunk, az esetleges sérülést elkerülve. A festett MDF ajtók több réteg festéket kapnak, ami tartós eredményt biztosít, ami azt jelenti, hogy nem kell azokat már később újra festeni. A fehér közkedvelt, de többféle színből választhat.
Ennél a terméknél nem állnak rendelkezésre általános paraméterek, de több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakértő munkatársaink bármilyen kérdésre készséggel válaszolnak, egyedi igények esetén is.
Elsősorban Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét vonzáskörzetében, illetve Budapesten is.
Átlagosan 1-3 munkanapon belül válaszolunk egy előzetes árajánlattal, majd a megbeszéltek alapján, előre egyeztetett időpontban megyünk ki a helyszínre.
A megrendeléskor véglegesített összeghez és műszaki tartalomhoz tartjuk magunkat.
Honlapunkon kiválaszthatja az Önnek legszimpatikusabb termékeket és kiválaszthatja őket ajánlatkérésre. De rendelkezésére állunk a +36 (30) 23 37740-es telefonszámon, illetve az ajanlat@atablak.hu e-mail címen is. Általános érdeklődés esetén pedig kapcsolati űrlapunkon keresztül tudja feltenni kérdéseit.
Általában 4-6 hét a gyártástól a beépítésig számított idő, ami megrendeléskor, napra pontosan leegyeztetésre kerül.
Kizárólag hétköznapokon, hétfőtől péntekig, előre egyeztettet időpontban.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-advertisement | 1 év | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti, melyek a "Hirdetés" kategóriájú sütikhez való hozzájárulást rögzíti. |
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti. Ezek a sütik a felhasználó "Elemzés" kategóriájú sütikhez való hozzájárulását tárolja. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti. Ezek a sütik a felhasználó "Funkcionális" kategóriájú sütikhez való hozzájárulását tárolja. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti. Ezek a sütik a felhasználó "Nélkülözhetetlen" kategóriájú sütikhez való hozzájárulását tárolja. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti. Ezek a sütik a felhasználó "Egyéb" kategóriájú sütikhez való hozzájárulását tárolja. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti. Ezek a sütik a felhasználó "Teljesítmény" kategóriájú sütikhez való hozzájárulását tárolja. |
CookieLawInfoConsent | 1 év | Ez a süti a GDPR Cookie Consent bővítményhez tartozik és feladata, hogy eltárolja a CCPA-ra vonatkozó beállításokat. Kizárólag a bővítményhez tartozó elsődleges sütivel együtt működik. |
elementor | Nincs lejárat | Ez a süti a Wordpress weboldalhoz tartozó oldalépítő bővítmény sütije. Lehetővé teszi a weboldal tulajdonosa számára, hogy valós idejű változtatásokat végezzen a weboldalon. |
viewed_cookie_policy | 1 év | GDPR Cookie Consent bővítmény által beállított süti, és a felhasználó azon döntését tárolja, hogy hozzájárult-e a sütikhez vagy sem. Nem tárol személyes adatot. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
test_cookie | 15 perc | Ez a süti a doubleclick.net által kerül elhelyezésre és feladata feltérképezni, hogy az adott felhasználó böngészője támogatja-e a sütiket. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 év | A felhasználók megkülönböztetését segítő, harmadik féltől (Google) származó süti. Anonim, nem gyűjt személyes adatokat. |
_gat_UA-159958034-1 | 1 perc | A Google Analytics és Google Tag Manager _gat azonosítójú sütikészletének egy variációja, mely lehetővé teszi a weboldal tulajdonosának, hogy információkat gyűjtsön a oldallátogatók viselkedéséről és méréseket tudjon végezni az oldal teljesítményével kapcsolatban. A sütiazonosítóban található dinamikus elem az érintett weboldalhoz tartozó Analytics fiók azonosítója. |
_gcl_au | 90 nap | A Google Tag Manager sütije, ami a hirdetések hatékonyságát méri minden olyan weboldalon, ami a Google Hirdetési szolgáltatásai használja. |
_gid | 1 nap | A felhasználók megkülönböztetését segítő, harmadik féltől (Google) származó süti. Anonim, nem gyűjt személyes adatokat. |